Fúvószenekar Nyomtatás
Írta: Administrator   
2009. november 17. kedd, 21:58

A Csengelei Fúvószenekar

 

A csoport 1996-ban alakult általános iskolás tanulókból. A kezdetben 15-18 főből álló együttes ma már 25-30 fős ifjúsági zenekarrá nőtte ki magát. Eleinte csak Csengele rendezvényein vettek részt, később egyre rangosabb fesztiválokra, versenyekre kaptak meghívást. Többek között: Kiskunfélegyházára, Kiskőrösre, Mezőkövesdre, Budapestre, Szegedre.

Legfontosabb eredményeik: 2000-ben Csorváson 3. díjat érdemelték ki a Csovársi Fúvószenekari és Mazsorett Fesztiválon, a Budapesti Mazsorett Fesztiválon könnyűzenei kategóriában első díjat szereztek.

Külföldi kapcsolatok kiépítését is megkezdték, a Jugoszláviai Kanizsán és Erdélyben hatalmas sikert arattak produkciójukkal, 2003 nyarán Horvátországban 2004-ben Prágában jártak.

A nagy megmérettetések mellett szívesen vesznek részt a környék településein rendezett búcsúkon, falunapokon és egyéb eseményeken.

Műsorukon a népszerű indulók mellett, könnyűzenei darabok, filmzenék, musical és operett részletek szerepelnek.

Fontosnak tartják az ismerkedést, kapcsolatépítést. Szeretnének egyre több településen bemutatkozni, barátságokat kötni.

A fúvószenekar vezetője, karmestere Czirok Zoltán